A Malom-tó tündérrózsái
A Malom-tó melletti üvegfalon át beleső járókelők, vagy a tó mélyére merülők egyaránt rá szoktak csodálkozni a vizet télen-nyáron ékesítő sok szép lebegő virágra. Sokan nem tudják, hogy került ide a tündérrózsa, mióta csodálhatjuk meg azt Buda szívében.
A 18. század második felének nagy hírű tudósa volt a botanikával és kémiával foglalkozó Kitaibel Pál. Érdeklődött a hőforrások, ásványvizek iránt, kutatásokat végzett, így természetes, hogy eljutott a Lukács-fürdővel szemben levő, meleg vizű Malom-tóhoz is. Ám hozott magával valamit: a korábbi, Nagyváradon végzett munka során fedezte fel a szintén meleg források táplálta élőhelyen a nílusi tündérrózsát (Nymphaea lotus), és ezekből telepített Budára 1800 környékén.
Azóta lebegnek tehát a víz felszínén ezek a látványos, színes virágok. Már az is különleges élmény, amikor közvetlen lemerülés előtt a búvárok a tündérrózsákat láthatják a víz színén. Odalenn úszva pedig láthatóvá válik a növény teljes egésze, és a felszín irányába pillantva pedig a virág maga.